Néhány gondolat

Hol is kezdjem? Ezzel eddig nem voltak gondok. In medias res, akik visszaolvasnak, éles eszükkel és ama isteni adottságukkal, hogy össze tudnak kapcsolni pár gondolatot; észrevehetik, hogy hajtottam egy lányra, egy csajra, nőre, angyalra. Mindenki hívja úgy, ahogy neki jól esik. Lényeg a lényeg, nem jött össze (friend zone). Ez ellen megpróbáltam dacolni, küzdeni majd feldolgozni és elfogadni. Többé-kevésbé sikerült is. Hála a barátaimnak a Puertoricoi rumnak és az időnek, aki kérlelhetetlenül halad előre, tekintet nélkül bárkire és bármire (a relativitás elméletről nem itt szeretnék értekezni. Az érdeklődőknek tudom ajánlani a Wikipédiát és Stephen Hawking- Az idő rövid története c. könyvét).
Már megint elkanyarodtam... Szóljatok rám!
A hülye fejemmel nem tudtam megérteni, hogy aki ennyire illene hozzám, miért nem akarja még megpróbálni sem. Hátha meglátja bennem, amit/akit keres. El voltam keseredve. Értetlenül bámultam a monitorra, hogy miért nem akar újra találkozni velem. Olyan ember vagyok, aki szereti tudni a válaszokat, a miérteket. Végül kaptam egy választ, ami elfogadható volt. Nem tetszett, de elég határozott volt ahhoz, hogy felfogjam, hogy NEM. Eszerint, ő tudja, hogy ha találkoznánk, akkor többet akarnék tőle, mint ami most van és ő ezt nem fogja megadni nekem. Ennyi. Nincsenek benne nagy szavak, vagy mindent kimerítő magyarázatok. Ez egy döntés. Az ő döntése, amit én tiszteletben tartok. -Mert a tisztelet mindenkinek kijár. Neked is, nekem is, még a legnagyobb ellenségünknek vagy rosszakarónknak is.-
Ebből áll a történet első fele. Az érem egyik oldala. Azóta próbálom menteni, ami menthető. Bármennyire is hihetetlenül hangzik, ő barátként is fontos nekem és küzdeni fogok azért, hogy bebizonyítsam, én sem gondolok bele többet a kapcsolatunkba, mint barátság. Aztán az is lehet, hogy ez is sok neki belőlem.
Jöhet a másik fele? Készen álltok? Mondjátok: Húúú!
Ismerek még egy lányt. Ő tényleg "csak" lány. Úgy néz ki, tetszem neki. Ezt meg is mondta. Ezért majdnem biztos vagyok benne, hogy ez így van. Hozzá egyáltalán nem vonzódom. Barátként tekintek rá (figyeld az átkötést). Ebben a pillanatban történt meg a megvilágosodás. Rájöttem, mit érez (vagy nem érez) angyalom irántam és hogy neki kicsit kellemetlen, ha a miértjeimmel zaklatom. Akkor állt össze a kép. Akkor láttam meg azt a nézőpontot, amin keresztül ő lát engem. Így már minden tök egyértelmű és elfogadható és világos. Jó, nem mondom, hogy megnyugodtam. A visszautasítás mindig is szar érzés volt és az is marad. Főleg, ha azt hiszi az ember, hogy megtalálta az igazit. De így már emészthető és idővel tovább tudok lépni.