Néhány gondolat

A nagy idézetek mindig azt mondják, "soha ne add fel". Olyan hangzatos szavakkal dobálóznak, mint a kitartás és a remény. De mi van akkor, ha nincs más választásod, mint magad mögött hagyni azt, amibe eddig olyan nagyon kapaszkodtál és továbblépni. Amikor ha megszakadsz is, akkor sem tudsz többet kihozni az adott helyzetből; nem tudsz többet adni, mint ami vagy. Akkor mi marad? Ott állsz a meggyőződéseddel, aminek már semmi alapja nincs.

Az élet folyamatosan tanít. Ez legtöbbször rohadtul tud fájni. Néha le is maradsz, nem tudod feldolgozni azt a temérdek információt és igazságot, amivel bombáz. Ilyenkor eleged lesz mindenből és megint csak ott állsz egyedül, mint egy rakás szerencsétlenség és azt se tudod, merre indulj. Nincs, aki fogja a kezed és vezessen, mondván: ez a helyes út. Végül lépsz egyet. Remélhetőleg előre és próba cseresznye alapon kiválasztasz egy utat, amit jónak találsz. Igen, Te! Rólad szól. Nem más irányít. Te döntöd el, merre mész. Ha rossz irányba tartasz, csak magadat hibáztathatod. Próbálod ráhúzni másra a vizes lepedőt, de végül rá kell jönnöd, hogy te cseszted el.

Már azt sem tudom, hova akartam kilyukadni, csak le kellett írnom, hogy lássam, van-e értelme az egésznek. Lényeg, hogy múlt hónapban hagytam magam csúnyán kihasználni és azóta csak a sebeimet nyalogatom. Az önpusztítás ösvényén járok és nehezen tudok kilábalni belőle. Mindez egy lány miatt, akiről azt hittem... nem is tudom mit hittem róla. A boldogságomat kerestem benne. Pedig magamban kéne keresnem. Itt van, csak meg kéne találni. De egyre mélyebbre fúrja be magát, mert amit most művelek magammal az elpusztítaná őt is.

Kikészít ez a szentimentalizmus... SZEDD ÖSSZE MAGAD!!

Hol is kezdjem? Ezzel eddig nem voltak gondok. In medias res, akik visszaolvasnak, éles eszükkel és ama isteni adottságukkal, hogy össze tudnak kapcsolni pár gondolatot; észrevehetik, hogy hajtottam egy lányra, egy csajra, nőre, angyalra. Mindenki hívja úgy, ahogy neki jól esik. Lényeg a lényeg, nem jött össze (friend zone). Ez ellen megpróbáltam dacolni, küzdeni majd feldolgozni és elfogadni. Többé-kevésbé sikerült is. Hála a barátaimnak a Puertoricoi rumnak és az időnek, aki kérlelhetetlenül halad előre, tekintet nélkül bárkire és bármire (a relativitás elméletről nem itt szeretnék értekezni. Az érdeklődőknek tudom ajánlani a Wikipédiát és Stephen Hawking- Az idő rövid története c. könyvét).
Már megint elkanyarodtam... Szóljatok rám!
A hülye fejemmel nem tudtam megérteni, hogy aki ennyire illene hozzám, miért nem akarja még megpróbálni sem. Hátha meglátja bennem, amit/akit keres. El voltam keseredve. Értetlenül bámultam a monitorra, hogy miért nem akar újra találkozni velem. Olyan ember vagyok, aki szereti tudni a válaszokat, a miérteket. Végül kaptam egy választ, ami elfogadható volt. Nem tetszett, de elég határozott volt ahhoz, hogy felfogjam, hogy NEM. Eszerint, ő tudja, hogy ha találkoznánk, akkor többet akarnék tőle, mint ami most van és ő ezt nem fogja megadni nekem. Ennyi. Nincsenek benne nagy szavak, vagy mindent kimerítő magyarázatok. Ez egy döntés. Az ő döntése, amit én tiszteletben tartok. -Mert a tisztelet mindenkinek kijár. Neked is, nekem is, még a legnagyobb ellenségünknek vagy rosszakarónknak is.-
Ebből áll a történet első fele. Az érem egyik oldala. Azóta próbálom menteni, ami menthető. Bármennyire is hihetetlenül hangzik, ő barátként is fontos nekem és küzdeni fogok azért, hogy bebizonyítsam, én sem gondolok bele többet a kapcsolatunkba, mint barátság. Aztán az is lehet, hogy ez is sok neki belőlem.
Jöhet a másik fele? Készen álltok? Mondjátok: Húúú!
Ismerek még egy lányt. Ő tényleg "csak" lány. Úgy néz ki, tetszem neki. Ezt meg is mondta. Ezért majdnem biztos vagyok benne, hogy ez így van. Hozzá egyáltalán nem vonzódom. Barátként tekintek rá (figyeld az átkötést). Ebben a pillanatban történt meg a megvilágosodás. Rájöttem, mit érez (vagy nem érez) angyalom irántam és hogy neki kicsit kellemetlen, ha a miértjeimmel zaklatom. Akkor állt össze a kép. Akkor láttam meg azt a nézőpontot, amin keresztül ő lát engem. Így már minden tök egyértelmű és elfogadható és világos. Jó, nem mondom, hogy megnyugodtam. A visszautasítás mindig is szar érzés volt és az is marad. Főleg, ha azt hiszi az ember, hogy megtalálta az igazit. De így már emészthető és idővel tovább tudok lépni.

Minden egy esős őszi reggelen kezdődött még '97-ben... Na jó, kb másfél hónapja történt a dolog. Akkor keresztezte a sors az utunkat. Kitaláltátok? Egy lány -nem is lány, egy igazi nő- a téma tárgya. Legtöbben most azt gondoljátok: "Ne már, még egy megtört szíves sztori". Pontosan. De mire való a blog, ha nem arra, hogy kiírjuk magunkból a gondolatainkat.

Amikor betoppant az életembe a mosolyával, amiért háborúkat lehetne indítani, hogy láthassák az emberek; az alakjával, amiről Vénuszszobrokat mintázhatnának; és a szemei... azok a kék szemek... Ha a szem a lélek tükre, akkor neki csodálatos lelke van. Mint később kiderült, tényleg csodálatos. Talán ez fogott meg benne legjobban. Ő az a -mai világban ritka- nő, akiért tényleg érdemes küzdeni.

Szóval megismerkedtünk. Elhülyéskedtünk, beszélgettünk. Minden jó volt. Akkor még nem akartam tőle semmi komolyat. Aztán kezdtem közel kerülni a tűzhöz. Nem a megégetős fajtához, hanem amelyik hideg éjszakákon melengeti az ember belsőjét. Jó érzés volt. Szépen fokozatosan belezúgtam főhősnőkbe. Azt hittem, ő is kezd közel kerülni hozzám. Minden jel arra utalt, hogy én is érdeklem őt. Sajnos nem így állt a helyzet. Rossz könyvet olvastam, ami nem rólunk szólt. Az ő könyvében a nevem mellett nagy piros betűkkel ott állt: BARÁT. Ez a szó ezernyi rozsdás tőrként nevetve sebezte véresre a lelkemet. Innen nincs kiút, vagy csak néhány szerencsés kiválasztottnak, akiknek én nem erősítem a sorait. Mit lehet ilyenkor tenni? Küzdeni a végsőkig? Beletörődni? Továbblépni? Egyik sem könnyű. Makacs ember lévén küzdöttem, amíg tudtam. Nem akartam elhinni, hogy nekünk nincs közös jövőnk. Az nem lehetséges. Ő túl fontos nekem, túl szép és a gondolkodása is hasonló. Az önzőség is kitört belőlem, hogy Nekem kell, Én akarom boldoggá tenni. Magamban ordítottam, toporzékoltam, hogy mi hiányzik belőlem, mit tehetnék még, merre induljak tovább?! Mindhiába... Ezzel elérkeztünk a jelenhez. Próbálom még menteni a menthetőt, de a remény lángja már csak egy sötét és nyirkos szoba északi sarkában pislákoló gyertya csonkjából világít. Kezd megint hideg lenni.

Most még elég borúsan látom a világot. Nem tudom elképzelni, hogy létezik egy hozzá hasonló lélek, aki meglátja bennem azt, amit neki kellett volna. De az élet olyan, mint a busz. Nem vár senkire. Ha elbambulsz, lemaradsz és míg a megállóban keresed a boldogságot, lehet pont a hátsó ötös ülésben integet neked, hogy itt voltam.

Végül vonjuk le a konklúziót. Mi a tanulság? Néhány közhellyel élve:

Magasról nagyot lehet esni. (haladtam a menny felé, de elfogyott a lépcső)

Ha az utak keresztezik egymást, nem biztos, hogy együtt is futnak tovább.

Az érzések fájnak. (na ezt aláírom :D )

De hogy ne csak a rosszat említsem. Mert nem csak az van. Mindenképpen pozitívnak mondanám, hogy megismertem őt. Elég mély nyomokat hagyott bennem. Segít, hogy jobb ember legyek. Egy olyan férfi, aki mellett egy nő nő lehet. Megtanított küzdeni. Kitartóbb lettem. Rávilágított pár hiányosságomra, amiket fejleszthetek. Ezeket köszönöm neki.

...az itt a kérdés. Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri balsorsa minden nyűgét s nyilait; vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen, s fegyvert ragadva véget vet neki?"
Egyik ismerősöm (nevezzük cos(x)-nek) meggyőződéssel állítja, hogy sz@r az élet. Én erre csak azt szoktam válaszolni, hogy "a tied!". Sosem értettem, miért jó cos(x)-nek, hogy ilyen negatív a hozzáállása( -cos(x) ). Mi haszna származik ebből? Miért nem próbál változtatni? Ilyenkor mindenki oldalara néz és egy megvető kacajt elfojtva gondolja: mintha az olyan egyszerű lenne. Tudom, nem az. Én is láttam feketében a világot. Most is láthatnám és magzatpózban zokoghatnék, hogy nincs barátnőm, alig van fizetésem, nem értek semmihez, stb., stb. De zárva tartom Pandora szelencéjét. Elolvastam pár könyvet, amit okos emberek írtak a sikerről, a boldogságról, pozitív gondolkodásról. Kiszűrtem belőle az értelmes elméleteket és próbáltam magamra erőltetni azokat. Nem egyszerű negatívból pozitívba váltani. -Olyan ez mint a drog, a cigi, az alkohol, a kávé, vagy a maszturbálás. Ha ráéreztél az ízére, két kézzel kapaszkodsz belé, mintha csak az az egy cérnaszál tartana a szakadék peremén, nehogy leess. Mindenféle kifogásokba burkolózol, hogy neked jó, ha minden fekete, te ilyen vagy, nem tudsz megváltozni.-
A leszokás egy kegyetlen folyamat. Megpróbáltam pozitívan gondolkozni, de csak rosszabb lett. Beborult az ég, eleredt az eső. Dörgött, villámlott. Én meg rohantam volna vissza a házba, mondván: köszi nekem ennyi elég is volt a változásból. Aztán 2-3 hónap után egy csapásra elállt az eső, kisütött a nap. Nyíltak a madarak, csiripeltek a virágok. Azóta sokkal többet mosolygok, szeretek embereket megismerni és azon vagyok, hogy ők is lássák, amit én látok.
Visszaolvasva tiszta térítőszövegnek hangzik, de nem azért írtam, hogy most mindenki eszerint éljen.
Lényeg az, hogy kitartással minden jobb lesz. Egy mosolyba még senki nem halt bele (tudtommal). Egyetlen mellékhatása, hogy másoknak is szebb lesz tőle a napjuk.

Gondolataim káoszán átszűrődő fehér fényként világított rám a felfedezés, hogy már gyerekkorban eldől, hogy ki, mit fog adni és mit kér az élettől. Mind emlékszünk Disney kalandokkal és tanulságokkal teli világából a gyönyörű királylányokra és hercegekre. Mijük van nekik, ami nekünk nincs? Hamupipőke lehet hogy szegény volt, de szép. Végül a herceg őt választotta. Utánaolvasva szinte minden történetben hercegek nyerték el a lány kezét. Mije van a hercegnek?... $egítek. Rájöttél?
Kritizálhatnám tovább Miki egeret meg Donald kacsát, de minek? A lényeg jól látható; és mielőtt csoportos megmozdulás és fáklyákkal hadonászó dühös tömeg gyűlne össze elmondom, hogy ez így helyes. A férfiak szépséget keresnek és javakat kínálnak. A nők javakat keresnek és szépséget kínálnak. A világ így kerek. (valójában geoid alakú).
De térjünk vissza szőke hercegeinkhez. Miért pont ő a favorit? Gyakorlatilag semmi tulajdona sincs. A kastély(ház), az istálló(garázs) a sok lóval(autóval), stb mind a királyé(apué). Akkor leányunk miért őt választja apuka helyett? Hogy ne kelljen sokat gondolkoznunk, elmondom. Mert egyszer minden hősünké lesz. A nőket nem a hatalom vonzza, hanem a hatalom lehetősége. A hatodik és talán a hetedik érzékük is arra van kifejlesztve, hogy meglássák, kiből lesz nagy ember. Ő tudja ellátni őnaccságát és a porontyokat. Melyik az a szívtelen anyuka, akinek nem a gyermekei biztonsága és jövője a legfontosabb a világon? Na és vajon mi kell ehhez? Mindenki egyszerre mondja! Hátul is: Biiiztos anyaagi hááttér! Amit mivel lehet elérni, kedves uraim? Szorgalmas munkával. Emlékezzünk! A hercegnek előbb le kellett győznie a sárkányt és csak aztán lett övé a lány (utólag talán a sárkánnyal jobban járt volna).
Jöjjön az érem másik oldala. Mit csinál a lány, amíg hercegük a sárkánnyal fogócskázik? Neeem, nem csak ül és vár. Szépítkezik, mert látta a tv-ben, hogy ez a testápoló így simítja a bőrt, ez a parfüm így vonzza a pasikat. Csipkerózsika is aludt 100 esztendeig, mert azt hallotta az Oprah showban, hogy az alvás regenerálja a bőrt és széppé varázsolja. Vajon mivel játszott minden kislány, mielőtt rájött, hogy a kisfiúkkal is játszhat? Barbie babával. Csodaszép hullámos hajú, szőke, karcsú Barbie babával. Mai világban ez számít általános szépségnek. Ezt nevelték belénk. De annak sem kell elkeserednie, aki eltér ettől az "ideáltól". A szépség nem olyan általános, mint azt a legtöbben gondolják. Minek van ennyiféle ember, ha mindenkinek ugyanaz tetszik?
Na de nehogy csak egy fegyvere legyen Xénának, amivel harcolhat. Vajon miért őrizte a sárkány a hercegnőt? Bármily meglepő, nem csak hobbiból. Benne van a munkaköri leírásába, hogy védje nemesünk erényét. A herceg kényes állatfaj. Nem vesz fel használt ruhát.
Végül, ha a listán mindent kipipáltunk, (sárkány legyőzése, vagyon megszerzése, szépség ápolása) akkor hazalovagolhatunk a naplementében és jöhet a jól megérdemelt... (ezt mindenki döntse el maga).

Van egy mondás, miszerint: egy olyan lakat amit minden kulcs nyit az rossz lakat, de ha van egy kulcsod, ami minden lakatot nyit akkor az jó kulcs. Erre minden nő felkapja a fejét, összeráncolja a szemöldökét és villámokat szór a szeméből, hogy "már pedig ez igazságtalanság. Miért kell egyből elítélni, ha egy kis törődésre és szeretetre vágyok."
Nézzük meg miért is van ez így!
Már az ókori görögök is tudták,... na jó, nem itt kezdődik. Még mielőtt a 20. század egyik legnagyobb találmánya - a fogamzásgátló tabletta megszületett a "nyugati világ Mekkájában" a Schering laboratóriumban (köszönjük nekik) - a nőknek háromszor is meg kellett gondolniuk, hogy kinek adják ártatlanságukat, mert ha a szíve alatt egy másik szív kezd el dobogni, akkor az a szív legalább 12-14 évig leköti minden idejét és energiáját. Miközben apuka más ember lányával szórakozik. Így ha főhősnőnk rosszul választott, akkor aztán kereshette azt a balekot, aki segít neki felnevelni a másik ember csemetéjét.
Meg aztán nőként születéstől kezdve típusfüggetlenül, meghatározott és véges számú petesejt áll rendelkezésre, amit a hölgyemény sem szívesen pazarol el az arra érdemtelenre. A férfiak meg mint a búzatábla, termelik a sok hím ivarsejtet és szórják a magokat -úgyis van még bőven- alapon. Mi erre vagyunk kódolva. Innentől kezdve egyik nőnek sincs joga természetesnek venni, ha egy férfi mellette van és megbecsüli. Ezzel nagy áldozatot hozunk.
Ellenben kedvenc játszópajtásaink áldozata a férfi iránti "bensőséges" bizalomban nyilvánul meg. Ez sem lebecsülendő.
Így születé vala a sztereotípia, amely óvá a faj fennmaradását és fejődését.
Ennyi volt a mese mára. Zárul Miki mókatára. Jó éjszakát gyerekek.

Előző bejegyzésemben említettem, hogy táncolni tanulok. Namármost... Első óra úgy indult, hogy kapcsolatteremtés szabályai. Nem E.T.-vel, hanem Aphrodité gyermekeivel, Vénusz... légycsapójával  szóval az ellenkező nemmel. Az első parancsolat az volt, hogy bemutatkozunk. Ilyenkor mit tesz a férfi ember? Nyújtja a kezét, hogy lepacsizzon a fogadó féllel. De nem úgy van az, ha az illető fél egy hölgy. Meg kell várni, hogy őkelme nyújtsa a kacsóját. Csak az után lehet úgymond testi kontaktust (kézfogást) létesíteni. Pusziról még csak ne is álmodjak.
Második szabály: Illedelmesen felkérjük a hölgyeményt táncolni. Nem erőltetve, nem inzultálva, nem csak úgy mögé osonva... illedelmesen. Itt jön a buktató a női nem képviselőinek. Évának bele kell harapnia az almába! Vagyis kutya kötelessége elfogadnia a felkérést!!! Nem kell egész este ugyanazzal a partnerrel táncolnia. Elég egy számot végigtűrnie. Ezzel el is érkeztünk a harmadik szabályhoz.
Harmadik szabály: Rendezvényen (mondjuk esküvő) a teremtés koronájának -ha akarja, ha nem- kötelessége az asztalánál ülő összes hölgyeményt megtáncoltatnia, az előző két szabály figyelembe vételével.
Az este többi része már csak az adott páron múlik, na meg persze az elfogyasztott alkohol mennyiségén.

Az idei szemeszteremben (2011 második félév) a ts4 tesi félévemet úgy döntöttem tánccal váltom ki. Másrészt szégyelltem is már, hogy nincs semmilyen mozgáskultúrám, meg titkon reméltem, hogy megismerkedek egy kedves lánnyal, aki majd betölti szívem csendjét kacagással. De hagyjuk a nyálas dumát másra, engem vigyen fel a padlásra. :D

Szóval... nem teljesen úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztem. Furcsa módon több férfi ember jelentkezett, mint lány. Kicsit el is ment a kedvem az egésztől, de gondoltam adok még egy esélyt a kurzusnak. Megérte a várakozás, mert következő alkalomra ki is egyenlítődött a társaság és kellemes, dekoratív csajokkal bővült a mi kis csapatunk. Ja, megemlíteném, hogy társastánc tanfolyam néven fut az "alkalmazás". Tanulunk keringőt, sambát, rumbát, tangót, egyebeket. Egyetlen hátránya az én hátrányom is egyben. Normális férfi ember létemre sajnos csak 1 dologra tudok egyszerre koncentrálni. Így választhattam, hogy vagy azt nézem, hova teszem a lábam, vagy beszélgetésbe elegyedek az aktuális partnerhölggyel. Mivel azért vagyok ott, hogy táncoljak, és nem szeretnék partnerem lábára lépegetni, ezért jobbnak láttam a lábaimra összpontosítanom. Sajnos így elég szótlan lettem. Sebaj, lényeg, hogy ne legyen falábam.

Egy másik oldalon belekezdtem egy naplóba, de sajnos ott a folytatása anyagiakhoz lett kötve. Így értelmesebbnek láttam átültetni a gondolataimat ide. Emésszétek :)